Fábián Dani és Oláh Robi a problémákkal teli Székesfehérvár Rallye után csak egy kellemes autózásra, nagy csatákra és a biztos célba érkezésre vágyott a Baranya Kupán, de sajnos ez csak részben valósult meg. A srácok a Ladájukkal egy megcsúszás után az erdőben kötöttek ki, ahol egy nagy fa állta az útjukat és az is lehet, hogy az öles növény Daniék idei bajnokságának a végére is pontot rakott. Az autó komolyan megsérült, de a csapat sokat dolgozik rajta, hogy még ebben az évadban talpra állítsák a VFTS-t, amire ugyan csekély remény mutatkozik, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor még megeshet, hogy Daniékkal – ha Salgótarjánban nem is – Ózdon talán találkozhatunk. Fábián Danival beszélgettünk.
Hírek
-
2016.09.16. 14:40
Dékány Sanyi és Hegede Tomi a Székesfehérvár Rallye-t és a Baranya Kupát is feladni kényszerült, ami merőben szokatlan a párostól, mert általában ők és a Hondájuk is megbízhatóan szokta teljesíteni a versenyek utolsó kilométereit is. Az utóbbi két futamon a kocsi mondta be az unalmast, pontosabban a váltó, de Tomiék megelégelték a dolgot és most egy szinte vadonatúj váltóval és remélhetőleg sok-sok élménnyel a lelkükben a célban ünnepelhetik meg a Salgó Rallye végét. Hegede Tamással beszélgettünk. -
2016.08.18. 16:57
Interjú Kuncz Dezső autóversenyzővel az International Baranya Kupa után, amit a fia navigálása alatt teljesített.Szabó Laci helyett kellett beugornod az International Baranya Kupára fiad navigálásával. -
2016.08.10. 09:53
Teszik ezt a nemrégen megrendezett olasz Casentino rally után, ahol kategória elsők lettek!2016.08.12-14. Baranya Kupa.Juhász Csaba - Juhász IstvánHonda Civic Type R FD2 - Mitropa Rally Cup -
2016.08.04. 19:32
Nehezen indult a Székesfehérvár Rallye Spitzmüller Csaba és Béres László számára. A miskolci kettős Mitsubishi EVO X-ében a verseny előtti teszten felrobbant a váltó, így még az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán rajthoz tudnak-e állni a bajnokság ötödik futamán. -
2016.06.29. 08:55
A nehéz kezdet után végül minden várakozást felülmúlóan szerepelt a 23. Veszprém Rallye-n a Spitzmüller Csaba - Béres László kettős. A Full Gas Motorsport Egyesület párosa hatalmas hajrát vágott ki a bajnokság negyedik futamán: a tizenharmadik helyről egészen a negyedik pozícióig küzdötték magukat előre, mindezt úgy, hogy bezsebelték az utolsó, extra pontokat adó hajmáskéri gyorsasági szakaszt. -
2016.06.24. 18:54
Sajnos nem sikerült a dobogón végezni a Bütösi - Radványi párosnak, pedig egész hétvégén nekik állt a zászló, de egyszer csak.....2016.06.10-12. Bütösi zsolt - Radványi JózsefZsomar-Ker Kft - Mitsubishi Lancer Evo VI -
2016.05.28. 23:25
Felemás futamon van túl az Iseum Rallye-t követően a Full-Gas Motorsport Egyesület. A Spitzmüller Csaba - Bazsó Attila kettős az abszolút negyedik helyen autózott, amikor egy árok foglyává vált a fiúk Mitsubishi Lancer EVO X-e, míg a Nagy Mátyás - Nagy Tamás testvérpár a 3-as géposztály hatodik helyén teljesítette a szezon első murvás versenyét, de egy műszaki probléma miatt nem tudták igazán összemérni az erejüket a kategóriatársaikkal. -
2016.05.20. 10:36
Zsolti a sikeres Miskolc Rally után, az Iseum murva rallyn vesz részt navigátorával Radványi Józseffel.2016.04.20-22. Bütösi Zsolt - Radványi JózsefZsomar-Ker Kft - Mitsubishi Lancer Evo VIInterjú Bütösi Zsolt autóversenyzővel, a Iseum Rally a Marso Kupáért autóverseny előtt. -
2016.05.18. 22:15
SOLID Racing Team – 22. Miskolc Rallye 2016. 04. 29-30.Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1 Sikerült rápihenni a versenyre? A képeket elnézve abszolút jó környezetben sikerült ráhangolódni a hétvégére.Igen valamelyest sikerült. Azzal hogy egy nappal előbb lementünk, és nem aznap hajnalban kellett kelni, sokkal jobban és gördülékenyebben tudtuk feldolgozni a pályákat. Igen a környezet az nagyon szép volt, pázsit, fürdőtó, nyugágy, miegymás. A képeket elnézve a szervizcsapatunk megfelelően felkészült!


